Igen, a tegnapi nap tényleg felháborító volt, nem nem a csapat hibája, nem is Maradonáé, mellesleg fele ekkora flém nem lenne, ha az angol gólt nem vették volna el.
 

Tehát akkor részleteiben. A technikai segítségre szükség van. Nagyon. Szerintünk is, és egy újrajátszás is igazságos lenne. De. Nem érdemes fikázni a  csapatot, hogy csalóköcsögök meg kézzel volt, meg kokain-miezmár'. Mert egyrészt ki lesz moderálva a halálba, másrészt pedig ez tipikusan nem egy olyan szabálytalanság, ami a játékos hibája. Látott már önök közül valaki lesen lévő játékost magától megállni? Ráadásul egy ilyen helyzetben, ahol Tévez minden figyelme a labdára irányult, nem beszélhetünk szándékosságról. Az ilyet le kell fújni, pont. És mivel se a bíró, se az asszisztens nem látja, kell hogy megkapják az égi megvilágosodás 3ccd-s harmadik szemét, mert ez így nem oké.

Különösen olyankor nem, amikor egy ilyen jó csapat az ellenfél. Nem úgy mint a szánalmasan szédelgő angolok, Mexikó nagyon akarta, féltünk is tőlük, és esélyesek is voltak. Remek egyéni teljesítmények, hihetetlenül erős, jól elhelyezett távoli lövések. Erős, szervezett védelem, profi kontrák.  Salcido, Hernández, Dos Santos tökéletesen játszottak, ennél ez egy sokkal többre hivatott csapat. Remélem négy év múlva nem ugyanezt kell megélniük. Bárcsak első helyen jutottak volna tovább a csoportjukból.

Ami a csapatot illeti,
Nagyon örülök annak, hogy Tevez végre gólt lőhetett, a tévét majdnem kivágtam az ablakon, amikor Verón bejött helyette. A csere nélkül zsák hogy nem lett volna meg a Mexikói gól. Carlitoson látszott, hogy ha kell, a gólvonalig vezeti a labdát, de most már bevarr egyet. Futott mint az őrült, minden egyes gyeptéglán legalább kétszer rajta hagyta a lábnyomát, védekezett, támadott, passzolt, baromira megérdemelte a második gólt. Szerencsétlen dolog, hogy a lesgól megesett , különben még az Élet és Irodalom vezércikke is az Apacs jobb lábáról, és emberfeletti erejéről szólna. 
Messit gondolom megint sokan ciánozzák, de amikor az ellenfél védelme egy emberre koncentrálódik, akkor csak ne az lője már a gólt, akin hat ember lóg, hanem valaki, aki éppen ezért szabadon marad. Nem prolléma, szakértő urak? Primkó dolog Leót savazni, minden eddigi csapat azzal jött, hogy "Messit megfojtjuk, leállítjuk, lekapcsoljuk" és sikerült is nekik, három-négy különbejáratú védő árán. De ott van még legalább három gólveszélyes játékos, akik teljesítenek. Elképzelhetőnek tartom, hogy gól nélkül zárja a tornát, de azt nonszensznek, hogy nincs hasznára a csapatnak. Higuain egy kicsit javított, nem hinném hogy van értelme a szájtépésnek, Maradona kinyilvánította akaratát, Milito nem kezd, de Higuain kezd belejönni. Di Maria úgy egy az egyben megbénult, pont amikor szükség lett volna a remek egyéni megoldásaira. Egy korábbi Pastore cserét szívesen megnéztem volna. Ottamendi jobb mint Jónás von Cethal, de Clemente Rodriguezt azért szívesen látnám a védők közt. Németország ellen elfogadhatatlan lesz egy menetrendszerű Demichelis-hiba, az öreg metálarcnak magába kell szállnia egy Manowar kazetta segítségével. Burdisso megint jó volt, Mascherano keveset tett hozzá a naphoz. Heinze megint sokat arcoskodott, de ezúttal remekül dajkálta a dzsábulánit, nem lehet rosszat mondani rá.

Szombat délután lesz az igazi savpróba. Nem lesz más lehetőség, maximális egyéni -és csapatteljesítményre, baromarckodás nélküli védelemre, és legalább három-négy gólra lesz szükségünk, ha a futballvilág főgonoszán akarunk túllépni.  Rajtuk:


 

 


 

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vivaargentina.blog.hu/api/trackback/id/tr432115784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2010.06.28. 13:48:55

jó a cikk, a meglátás és a földhöz ragadt vélemény is. Mexikó jobban is kijöhetett volna ebből a meccsből, sokkal szorosabb lett volna, de így is 10szer izgalmasabb volt, mint a német-angol utolsó 20 perce. mondom ezt német szurkolóként.

Kíváncsian várom a szombati meccset, remélem legalább olyan jó lesz, mint a 4 évvel ezelőtti!

valami azt súgja, hogy az a meccs sem 1 gólos lesz (ahogy a tegnapiak sem azok voltak:))

Bárki tud bármi arról, hogy az argentin-mexikó félidőben mi történt a játékoskijárónál?!?

pimpalini 2010.06.28. 13:51:48

Mármost érthetőek az indulatok, de a focit temetni felesleges. Az meghalt már korábban. Többször is. Legutóbb 2002-ben Ázsiában. Aki most átkozódik, annak ajánlom az ottani játékvezetői tevékenységet, melynek levét nemcsak az olaszok és a spanyolok (egyikért sem volt kár), de az oroszok is megitták.

Ettől még sajnálom Mexikót, s valóban igaz, hogy Argentína javára többször tévedtek már a játékvezetők. Mint ahogy pl. a braziloknak is Elefántcsontpart ellen, s még hátra van a Chile elleni találkozó, ahol szintén várható egy-két "tévedés"...
Visszatérve az argentinokra: már a VB előtt látszott, hogy a történelem - az "ügyes" sorsolás következtében - ismételni fogja önmagát, melynek egyáltalán nem örültem, mert mindhárom csapat (Mexikó, Argentína, Németország) kedves a szívemnek. Mielőtt elkezdődtek volna a küzdelmek, Argentínának szorítottam jobban, mert azért a legjobb csatáraik nekik vannak, de most már azt mondom, a németek jutnak tovább.

Player 1 2010.06.28. 13:58:33

Azt a gólvonalról történő mentést a 2. félidőben szerintem nem véletlenül nem ismételték.Ha még egy szabálytalan argentín gól mellett egy szabályos mexikóit nem adtak volna meg, akkor már Blatter fejét követelnék.Így csak a videóbírót és a lemondását szeretné a legtöbb ember.

pimpalini 2010.06.28. 14:00:20

@pimpalini:

Méghozzá azért, mert átütőbb, erőteljesebb támadófocit játszanak, végig képesek hajtani, s látványos gólokat szereztek, míg (másik) kedvenc "gaucho"-im nagyrészt véletlenszerű, össze-vissza gólokkal örvendeztették meg szurkolóikat. Elég csak Higuain találataira gondolni. Tévez természetesen hatalmas bombát küldött a mexikói kapuba, de összességében ettől az atomcsatársortól (ráadásul olyan arcokkal a cserepadon, mint Palermo!!!!!:)) többet vártam. Amit Nigéria ellen szerencsétlenkedtek össze, nagyon gyenge volt, még akkor is, ha a kapus minden védhetőt elfogott.

Ettől függetlenül van rá egy nagy kalap pénzem, hogy Németország ellen - a sok "hozzáértő" által agyonkritizált - Messi is be fog találni.
De a villámgyors és lendületes német támadógépezet - amely pont ellentéte a tili-toli, sokat passzolós, körülményes támadás szövésnek - sajnos elgázolja Maradona-ékat is.

pimpalini 2010.06.28. 14:02:17

@Player 1:

Blatternek már 2002-ben nyugdíjba kellett volna vonulnia, s Samsung részvényeiből éldegélnie valahol Szöülban.
De sajnos a foci is - napjainkra már jobban, mint amennyire sport - üzlet.

FYM13 2010.06.28. 14:03:05

Sztem Messi simán aláírná, hogy gól nélkül, de világbajnoként zárja a VB-t.

Lesgól: Arról miért nem ír senki semmit, hogy tegnap miért játszották vissza a stadionban a szitut? tudomásom szerint eddig nem volt ilyen és ez helyes is, valszeg így még sokkal demoralizálóbb volt Mexikónak és akár a bírónak is.

egyébként meg megfigyelhető, h egy ilyen hosszú sorozatban minden csapat esetében van egy-két olyan bírói tévedés, ami miatt később a nem-szimpatizánsok csalót kiálthatnak. nekem csak az a furcsa ebben, amikor ezt bizonyos emberek csak egyes csapatok esetében veszik észre. Argentína szabálytalan gólja az első meccsen két napig volt az Index címlapján, míg L. Fabiano kezezéses gólja meg alig említődött.

pimpalini 2010.06.28. 14:12:18

@FYM13:

Pontosan erről beszélek. Mert szurkolói oldalról még elnézem a szubjektivitást, de a média azért próbáljon már meg objektív maradni. Valaha, még az ősi időkben ezért - is - utáltam meg a brazilokat, mert a nagy egyenlőségben vannak egyenlőbbek, kivételezettek...

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2010.06.28. 14:21:47

@FYM13: szerintem a visszajátszás a stadionban minden VB meccsen ment idén.

a brazil kérdés jogos...és azt sem értem, hogy miért akadtak fent annyian Kaká két sárgalapján, amikor az elsőt azért kapta, mert odament az ellenfél játékosához és két kézzel fellökte (mialatt az pár másik brazillal szájcsatázott), a másodiknál meg alattomos sunyi módon betartott (ami persze nem volt akkora, amekkorát esett az ellenfél, de akkor is...) és mindegy, hogy azon a meccsen mennyire aprították a brazilokat (akik amúgy is rendesen rá szoktak játszani a szenvedésekre...pfuj)

Maqus · http://oposszum.hu 2010.06.28. 14:41:28

"Messit gondolom megint sokan ciánozzák, de amikor az ellenfél védelme egy emberre koncentrálódik, akkor csak ne az lője már a gólt, akin hat ember lóg, hanem valaki, aki éppen ezért szabadon marad. Nem prolléma, szakértő urak?" -- Na ez a lényeg, szerintem ez elég világos, ezért is furcsa és érthetetlen, hogy ezt a viszonylag egyértelmű és logikus dolgot itt olvasom először. Szakértők, lófasz.

FYM13 2010.06.28. 14:57:55

@csabsz13: pedig úgy emlékszem, h a kommentátorok azt mondták, h éppen a vitás helyzetek "gerjesztése" miatt nincs visszajátszás. de mindegy...

egyébként én nem feltétlenül a brazilok ellen hoztam fel egy brazil példát, de nem hiszem,h Argentína vagy más csapatok javára több tévedés ("csalás") történne, mint a brazilok javára, az már más kérdés, h a sajtó hogyan tálalja ezt.

FYM13 2010.06.28. 15:07:20

h lényegi kérdésekről is beszéljünk :)

Senior Vamossal egyetértve meg kell jegyezni, hogy amint Tévez helyére bejött Verón, a mexikói csapat azonnal fölénybe került, Argentína meg teljesen visszahúzódott vagy beszorult (tetszés szerint). Kérdés: ezt direkt csinálták, hogy gyakorolják az ilyen szitukat v Verón tényleg ennyire kerékkötő a középpályán? (és most nem jövök azzal, h Cambiasso sokkal jobb ott, Zanetti meg sokkal jobban megérdemelte volna a dísz csapattagságot...)

pedig a német csapatot nagyon meg kell fogni középen, mert ha már a labdás csatárokat kell(ene) megfogni, az semmi jót nem ígér.

Chicagoi 2010.06.28. 15:37:14

Messi hány assistnál tart?

Statisztikákat hol lehet találni?

Vamos Miklós 2010.06.28. 15:43:27

@FYM13: Szerintem nem Verón ennyire rossz, hanem egyrészt hiányoztak Tévez labdaszerzései, másrészt támadás nem indult, és a mi igazi védekezésünk a támadás. Ha megáll a csapat, rögtön jön az ellen, kevesen zárnak vissza, és egy eléggé szellős, sematikus védelmet alkotnak, néha megrázó egyéni teljesítményekkel. Szerintem a középpálya, de még a csatárok is rengeteget szűrnek. De ha ők nem akarnak, és nem "futós" ember van középen (most ugye Verón), akkor könnyen átjátszható a banda. Lehet, hogy gyakorolni akarták a helyzetet, de a németek gyorsak, jól passzolnak, ilyesmit csak hat gólos vezetésnél lenne szabad ellenük elkezdeni.

csabsz13: A brazilokkal tényleg mindenki elnézőbb volt, reméljük nem lesz tendencia.

Maqus: Kösz ;)

deltaTheEnd 2010.06.28. 16:34:00

A csatársor így tökéletes, középpálya szintén, ahol Di-Maria szerintem azért is nem villog, mert 3 középpályás rendszerben messzebb van a kaputól, több ellenfele van, többet kell védekezéssel töltenie.
Védelemben sajnos úgy néz ki ez lesz a standard, pedig Demichelis Samuelre cserélését meg kéne lépni. Heinze ha fel van paprikázva bármire képes, ott nem annyira égető helyére behozni Clemente Rodriguezt.
Viszont örülnék ha az elsődleges cserék Kun, Pastore és Rodrigez lennének, és nem a csiga Verón.

Messihez meg annyit hogy az eldőlt mérkőzéseken már évek óta direkt nem csinál semmit, nem megy bele csínekbe ahol megsérülhetne. Ez a Barcelonánál is rengetegszer előfordul. Viszont az a jó benne hogy csakis tőle függ mikor mennyit akar kihozni egy meccsből.

dr. mesterséges színezék 2010.06.28. 16:46:28

@Player 1: "Azt a gólvonalról történő mentést a 2. félidőben szerintem nem véletlenül nem ismételték"

Nem lehetett nem észrevenni, hogy az esemény kimaradt a többszögű lassításból, míg ennél kevésbé helyzet helyzeteket is vissza szokás pergetni.
Mondhatnám azt is, hogy vissza nem játszás itt többet mond, mint a visszajátszás mondana.

dr. mesterséges színezék 2010.06.28. 16:50:59

@pimpalini: Jól le kő támadni, hogy Samsung-részvényesként biztos azért nem akar videót, mert inkább bízik az emberekben, mint a cég elektrooptikai cuccaiban, így attól fél, hogy a versenytársakat erősítené.

Szívjon egy kicsit ő is sportszerűtlen húzások miatt! :)

zovar23 2010.06.28. 16:59:54

Végtelenül utálom a párosítást, mert a két kedvenc csapatom Argentina és Németország.
Lehet, hogy nem is fogom nézni a meccset, mert úgyis rossz érzéssel fogok felállni a végén.
De mindenképp érdekes lesz, két ilyen támadó szellemű csapat mérkőzése, sztem az fog dönteni, melyik védelem lesz jobb formában. És őszintén remélem, hogy semmilyen bírói baki nem fogja elrontani a játékot.
Véleményem szerint az Argentin csapat egyik titka - persze a kiváló játékosokon túl- hogy Maradona remekül összetartja őket, tudja őket motiválni, hajtani, ők meg meg akarnak felelni a Bálványnak. Nem tudom, milyen edző, mennyire dolgozza ki egyedül a taktikát, de sokat számít, hogy 12. játékosként ott pörög a pálya szélén. Sztem az a legnehezebb számára, hogy ne álljon be közéjük. :-)
Szóval hajrá mindkettő, és nagyon fogom sajnálni a kiesőt.

dr. mesterséges színezék 2010.06.28. 17:00:35

@FYM13: "Argentína szabálytalan gólja az első meccsen két napig volt az Index címlapján, míg L. Fabiano kezezéses gólja meg alig említődött. "

Nyilván nem mondod komolyan, hogy nem érted, miért.

Egy dolog a pillanat hevében kezezni, és kussolva örülni annak, hogy ne szúrták ki, és egy más minőség előre beállítani egy masszív faltot, és másnap nagy arccal a világba kiabálni, hogy milyen faszán megcsináltuk.
Ha utóbbi esetben még Maradona neve is előkerül, aki az ilyen világba kiabálásban nem friss hús, naná, hogy picit tovább rágja az, aki fociban azt szeretné látni, ami hajdan volt: sportot, ami elméletileg jellemformáló.

shua55 2010.06.28. 18:48:36

Való igaz, a brazilok is sokat profitálnak a játékvezetésből, de azért Argentina minden meccsén lőtt egy szabálytalan (na jó a görög ellen véleményes), de megadott gólt, ráadásul általában meghatározó helyzetben. Nigéria ellen ez győzelmet ért, Dél-Koreát hidegre tette, pedig 2:1-nél nem játszottak alárendelt szerepet, míg mexikóra még élénken emlékszünk. Felmerülhet a kérdés, hogy két ilyen nagy csapat miért kap ennyi bírói segítséget, vagy csak övék a győztesek szerencséje? Videó bírót pedig hagyjuk meg a három-nény órás amerikai "foci" meccsekre, ellenben mondjuk valami gólfigyelő elektronika még talán belefér.

HgGina 2010.06.28. 18:52:08

Bárcsak láthatnám már, hogy Argentínától visszaveszik mindkét, csalással szerzett VB-címét. Bárcsak láthatnám, amikor egy ilyen ocsmány hibát az argentín kapitány fair play módjára kezel, nem pedig saját magát ajnározza. De ugyan ki hiszi el, hogy maradona képes a korrekt sportra? Azt hiszem, nem csak én nem hiszem el.
Szánalmas a mai csúcsfoci erkölcsi szintje.

Brancalleone 2010.06.28. 18:57:07

Ez az első komment oldal, ahol nem húztam fel magam, és ez az első alkalom, hogy nem azért írok, mert valami nagyokosnak be akarok szólni.
Lehet, hogy a blogoldal címe miatt :)
Viva Argentina!!!!!
Aki még nem látta Kusturica Maradona filmjét, pótolnia kell!!!!
Maradona maga az akarat diadala. Miatta vagyok Argentin fun.
Nem az a lényeg, hogy ő e a legjobb edző, hanem az, hogy ő akarja legjobban a sikert. Így nyert Mexikóban és így bénáztak el Olaszországban is a döntőig, és most végre van mögötte egy klasszisokból álló csapat...

Tévez 2010.06.28. 19:23:28

összességében jó ez taktika, hogy Messi be van húzva középre, el tudom képzelni, hogy jobban örülne, ha a megszokott helyén játszhatna, de itt nincsenek olyan társai mint a Barca-ban, mert ott eg labdavesztés esetén ott van Xavi, Touré, a védelemben meg Puyol és Pique, a két szélső védő is klasszis, azért ennyire jól nem hátul az válogatott, mint a Barca

de ellenben Messi középen írtó nagy munkát végez, úgy kezd bele a cselei több mint 50%-ba, hogy fel fogják rúgni, és ezt tudja, ez mondjuk frusztráló lehet, de ezzel áldozatot vállal a csapatért, mondhatni taktikai áldozatot
(nincs ebben mondjuk szokatlan, volt hogy Rooney a MU-ban balszélső volt, mert akkor az és úgy volt hasznos a MU-nak)

Messi lefoglal 2-3 embert, mert ha csak egyszer elengedik, egyszer nem figyelnek rá, akkor rálövi, kioszt 1 gólpasszt vagy hasonló...

a rá irányuló figyelem, pedig lehetőséget ad Tevez-nek és sokszor Higanynak a jó helyezkedéshez, és hogy kevesebb figyelem jusson rájuk, amit ki kell használniuk

az hogy Messi még nem lőtt gólt, az sztem félelmetes pech, hihetetlen miket ki nem szedtek a kapusok elleni távoli lövésekből, és akkor volt kapufa is, meg amikor ziccerbe hozta társait inkább
lője első góljait a döntőbe, azt kívánom neki:DD

Tevez végre betalált, neki is kellett már 1 gól, a távoli bombája kurva nagy volt, felugrottam örömömben:D

a lesgólt sajnálom, kurva rossz ilyet kapni, mert hát tényleg les volt, ráadásul látták is a kijelzőn, de hát Tevez ezért nem hibáztatható, nem nagyon láttam még csatárt, aki lesről lőtt gólt, és kérte volna, hogy ne ítéljék meg a csapatának...

ez a bírók, partjelzők sara, vmi technikai újítást találjanak ki, elvégre havi több 1000 akár több 10000 €-s fizetésüket mire veszik fel a Fifa-s meg Uefa-s tisztviselők, azonkívül hogy irodákban ücsörögnek, meg utazgatnak...

németek ellen óriási meccs lesz, 1 jó csapat ki fog esni, remélem nem mi:)

Viva Argentina!

victor vacendak 2010.06.28. 19:27:38

Valószínű Argentína mindenképp továbbment volna, de azért ha a kamugól miatt nem esik össze Mexikó, akkor egy hosszabbítás/11-es párbaj is benne lehetett volna - ami meg ugye nem garantálja a köpcös csapatának sikerét. Szal köszi bírók, de nincs rátok szükség.

Fioni (törölt) 2010.06.28. 20:10:23

megint a birói segedelem, akárcsak 1878-ban Argentinának, Rosetti barátunknak lesz min gondolkoznia, mert méteres hibát vétett
de ő is ember

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.06.28. 20:48:04

Furcsa: A játékvezetői hibák kapcsán azok is "oldalt választanak", azonosulnak egy oldallal akiket amúgy nem igazán érdekel a foci, ez is hozzájárul a VB lázhoz, pénzt hoz a tévedéseket elkövető játékvezető munkaadójának.

Hogy ez hogy hat a fogadások piacára azt nem tudom. De tény, hogy a FIFAnak jól jönnek ezek a tévedések.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.06.28. 22:12:18

@zovar23: "Véleményem szerint az Argentin csapat egyik titka - persze a kiváló játékosokon túl- hogy Maradona remekül összetartja őket, tudja őket motiválni, hajtani, ők meg meg akarnak felelni a Bálványnak. Nem tudom, milyen edző, mennyire dolgozza ki egyedül a taktikát, de sokat számít, hogy 12. játékosként ott pörög a pálya szélén. "
Ez a senkiházi majdnem megcsinálta azt a bravúrt, hogy a világ egyik legjobb csapatával nem jut ki a VB-re. (és mekkorát röhögtem volna...) Ennyire tartja össze, motiválja a csapatot.

deltaTheEnd 2010.06.28. 22:26:26

@bm613: senkiházi? mert akkor te ki vagy? mert hozzá képest egy lehelletnyi fing vagy az biztos. Ő a legnépszerűbb sport (egyik?) legnagyobb alakja.

Szerintem is úgy van ahogy többen említették. Nem lényeg hogy gőze nincs a taktikához, arra ott van Bilardo, most is volt egy hosszabb visszajátszás a meccsen ahogy magyaráznak neki, mit és hogy változtasson. A lényeg viszont az hogyha Maradona azt kéri bárkitől, hogy ugorjon a kútba akkor az a játékos csak annyit kérdez hogy seggest vagy bombát ugorjon.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.06.28. 23:29:02

@deltaTheEnd: Egy csaló, drogos, nagyarcú szarházi. Kivételes tehetségű játékos volt, de emberként egy hatalmas nagy nulla. Ráadásul a Föld egyik legaljasabb elnyomó diktátorának a barátja.

Rántott máj (törölt) 2010.06.29. 00:22:46

@Maqus: Meg azert ugy passzolni is szokottt Messi neha, nem? Nevetsegesek a szakertok.

Rántott máj (törölt) 2010.06.29. 00:28:25

@HgGina: Remelem, akkor ezzel parhuzamosan Angliatol is visszaveszik a csalassal szerzett VB-cimet.

dr66 2010.06.29. 00:39:46

@bm613: Mekkora egy fhasz vagy te!Rohadtul nem vagy képbe,köcsög.

robot_ 2010.06.29. 03:28:36

@bm613:
Hat Maradona tenyleg egy puttony szar emberileg, de hat itt ugyebar futballrol van szo, abban meg azert sokat csinalt.
En nem szeretem az argentinokat, de piszok nagy golokat tudnak vágni, es en is biztos vagyok hogy nem Maradona rajzolja le nekik hogy hogyan támadjanak, de ismerjuk be: Megis Maradonahoz futnak oda eloszor, meg vele olelkeznek. Furcsa allat az argentin, de ha nekik ez a hajtoerő, akkor miert ne kapnák meg. Amugy meg ne felejtsuk el, hogy Maradonanak evekig volt tele a sajto eleg szomoru kepeivel, alatta általában felirat, hogy "bűnös!", meg "elítélték". Volt ő ennél jobban elhízva is, meg a drog is azert megtette hatását, de csak kimászott belőle, és nyilván most uszik a mediaban, de ezt szerintem meg lehet erteni, mert most partiba veszik, es vegre nem celpont, hanem a szaros ujsagirok napi megelhetese, mert ha rola irnak azt (majdnem) mindenki elolvassa. Ettol lehet hogy egy szarzsák, de kurva sok dolgot mozgat, es nem vagyok benne biztos hogy összességében az univerzumra nincs pozitiv hatással.

szbszig 2010.06.29. 05:12:37

@mesterseges szinezek: Pedig én azt a helyzetet szabad szemmel, a közvetítés alatt egyértelműen nem láttam bent, de így, hogy direkt próbálják elhallgatni, már én is arra gondolok, hogy talán bent volt...

wpet 2010.06.29. 08:13:06

@mesterseges szinezek:

"A pillanat hevében kezezni"
Kétszer, egy másodpercen belül, válogatott brazilként. Ezt a baromságot nem gondoltad komolyan, ugye?

Visszatérve az összeállításhoz: DeMichelis az első meccsen alig, utána folyamatosan hibázott, be kéne hozni Samuelt. Veronról azt sem tudom mit keres itt, azon kívül, hogy Diego szereti.
Mexikó ellen Palermót és Militót cseréltem volna be.

freagle 2010.06.29. 08:19:52

@FYM13: Azért, mert L. Fabiano kezezéses gólja előtt már esett egy szabályos brazil gól, utána lőttek még egyet, és csak 3:0 után szépített Elefántcsontpart. Ergo ha ezt a gólt ki is veszed, nem befolyásolja érdemben sem a meccs menetét, sem az eredményét.
Ellentétben az argentin góllal, ami 0:0-nál esett, és döntően változtatta meg a játékot.
Ahogy egyébként az angol gól meg nem adása is: azt csak a legelfogultabb német szurkolók állíthatják, hogy ugyanaz a helyzet 2:2-vel, lélektani előnnyel, lendülettel kijönni a második félidőre, vagy 1:2-vel, és a tudattal, hogy még a bírók is téged szivatnak...

freagle 2010.06.29. 08:22:28

Ja igen, arról sem fognak sokat cikkezni, hogy a szlovákok mekkora kamu tizenegyest kaptak tegnap a hollandok ellen. 2:0-nál ennek nem volt jelentősége. Ha 1:0 lett volna, és e döntés következtében esetleg hosszabbítás után 11-esekkel a szlovákok mentek volna tovább, ugyanúgy közfelháborodás lenne belőle, mint az argentin, vagy az angol esetből.

FYM13 2010.06.29. 08:37:29

@freagle: sztem lélektanilag a második gól akár még jobban is befolyásolja a meccset mint az első, de ez nem érdekes. az az érdekes, hogy egyesek milyen vallási hévvel próbálják bizonyítani, h argentína csaló v legalábbis a bírók tendenciózusan részükre csalnak.

rozsomák 2010.06.29. 08:48:00

Azt sose tudjuk meg, mi lett volna, ha nincs ez a lesgól.. de azt azért nem írom alá, hogy akkor Mexikónak feltétlenül sokkal nagyobb esélyei lettek volna..
Egy nem bírói, hanem pl. egy esetleges kapushiba után is fel kellene tudni állnia egy csapatnak, ha tovább akar jutni.. Ez pedig nem történt meg..

Az viszont szerintem tény, hogy a bírói tévedések kimenete eddig Argentínát jobban segítette, mint hátráltatta, de azt azért túlzás lenne állítani, hogy ezen múlott az eddigi szereplésük.
De ha a németek ellen esetleg a hátrányukra lesz egy bírói döntés, akkor nekik is fel kellene tudni állniuk a padlóról, ha úgy adja a sors, és nem belemenni valami vadállatias mészárlásba, amire a focitörténelem alapján sajnos sokszor eléggé hajlamosak.

drkovax 2010.06.29. 08:49:00

Argentína eddigi 4 győzelméből 3-at, a javára való, gólt eredményező/annulláló bírói tévedéseknek köszönhet. A kárára viszont még nem történt semmi. Annak a valószínűsége, hogy ez háttérben zajló manipulációk nélkül össze tud jönni 1:275000-hez ... Szóval Argentína lesz a világbajnok, legfeljebb a döntőben a bíró rúgja a góljukat.

zovar23 2010.06.29. 13:00:17

@bm613: "Ez a senkiházi majdnem megcsinálta azt a bravúrt, hogy a világ egyik legjobb csapatával nem jut ki a VB-re. (és mekkorát röhögtem volna...) Ennyire tartja össze, motiválja a csapatot."

Ott vannak? Igen!
Eddig meneteltek? Igen!
Akkor mi a gáz?
Ja, és hol vannak az Angol kisasszonyok, az Olasz primadonnák, meg a Francia zonák?
Viva Argentina, Viva Maradona!

deltaTheEnd 2010.06.29. 13:32:38

@drkovax: Ja Argentína javára direkt csalnak, mert ez a hatalmas és végtelenül gazdag ország meg tudta kenni az egész Fifát, miközben olyan szegény, fociban semmi befolyással rendelkező (csak éppen 5 topligábol 3 az övék) mint Anglia, Franciao, és Olaszo meg becsületesek tudtak maradni és nem tudtak befolyással lenni a bíróra...
mértvagyhülye?

hegyilany 2010.06.29. 15:32:26

@drkovax: Ja, mert mindegyik mérkőzést egygólos előnnyel nyerték... Pfff...

csücsike 2010.06.29. 19:36:26

vasarnap ota Rosarioban vagyok.......ami itt van az nagyon durva:)minden ujsagban es a nap 24 orajaban mind az 50en csatornan csak a seleccion van(a vasarnapi 3 golnak ha almombol felkeltenek is tudom minden mozdulatat mar annyiszor lattam)
szerintem szombaton mar sirunk!

TE AMO ARGENTINA!!!!!!!!!!!!!

I.C.ram 2010.06.30. 07:04:23

Maradonát nagyon nem kedvelem én sem. Szerintem egy tuskó, focista utcagyerek. :) De az tény, hogy nagyon összetartja a csapatot.

Argentin váltogatottat (főleg az ország miatt) meg nagyon szeretem, ha nem is mindenkit belőle. Aki meg Messi-t fikázza, az nem tudom, mire alapozza ezt. Elég sok nagyon komoly passzt adott, és ez számomra többet ér, mint a gól. Utálom az olyan játékosokat, mint C. Rondaldo, aki egy VB golért eladná az egész csapatát kb.

Németeket nagyon nem szeretem, remélem, hogy Argentina fog továbbjutni!

Brancalleone 2010.06.30. 18:19:29

Lehet, hogy Maradona bunkó, de vannak elvei, amikhez tartja magát. (aki véleményt akar, vagy mer alkotni róla, anélkül, hogy ne személyesen ismerné, az tényleg nézze meg a róla készült dokumentumfilmet)
És még valami: ha valakit ennyire fikáz a sajtó, arról többnyire kiderül, hogy jó fej.
Hiába! :-) "Az ellenségem ellensége a barátom" :-)
Négy éve nélküle is Argentínának drukkoltam, de akkor nem volt szerencsénk: a német nézők "beimátkozták" a hazaiakat tizenegyesekkel. Most viszont nagyon úgy néz ki, hogy az égiek Maradonával vannak :-) Vicces lehet egy komcsi szenthez (Che Guevara) imádkozni.

Player 1 2010.07.01. 09:17:54

@freagle: A stadionban nem játsszák vissza, tehát az angolok valószínűleg azt gondolták, hogy nem volt bent.

Player 1 2010.07.01. 09:27:13

@csücsike: Szombaton szerintem is sírtok.. :)
süti beállítások módosítása