Hoppá-hoppá, micsoda kis meglepő bulvárcím a sok savazás közt! Ez még tőlünk is meglepő, mi? Pedig nem akkora hülyeség, mint gondolnátok. Mindjárt el is mondjuk, miért.

Vannak dolgok (kettő darab), amik miatt akár július tizenegyig köphetünk a szakállasra, (ugye Cambiasso, Zanetti (utóbbi nevéről mindig az jut eszembe, hogy "kávéfőző" olyan vörös, formatervezett olaszos, mellesleg szerintem nagyon hasonlít a fiatal Alfio Basilére).
Folyamatosan mondunk olyasmit is, hogy mekkora hülye ez a maradóna hogy Messi, meg Tevez ötven méterre játszik a kaputól, hogy csak egy 500-as telével látják a kapus szeme fehérjét, és közben meg az a betoncipős Higuain csak ultizik a portással meg a védőkkel.
De ha kékfehér szívünkre tesszük argentinosan gólerős jobbkezünket (habár Fabiano tegnapi röplabdázása után a brazilszurkereknek már egy szavuk sem lehet) akkor beismerjük, hogy a korea ellen benyújtott góljaink belövéséhez nem kellett volna Tevez, Messi vagy Aguero, Di Maria virtuozitása. Szükség volt viszont rájuk abban, hogy a labda a félpályától eljusson a tizenhatosig. A csapatot eddig szénné lehetett szívatni azzal, hogy a védelem leszedi a beíveléseket, hogy a dzsábuláni mindenkori elődjei nem jutottak el Batistuta 24 karátos lábaiig. Gondoljunk bele, mi lett volna, ha Messi elől várta volna, és horrible dictu, Jónás havernak, vagy esetleg Mascheranónak kellett volna átcsempészni a gumilabdát a harminc zerggel védekező koreai demilitarizált övezeten. Egyrészt brrr. másrészt úgy járhattunk volna, mint Elefántcsontpart tegnap, vagy mint ahogy jártunk 2002-ben, vagy mint a németek ellen legutóbb.
Rohadtul örülhetünk annak, hogy nem eleve elvetélt beívelésekre építkezünk, nem Messinek kell mindent megoldania a középpályától a gólvonalig, nem ugyanazt a nem működő sablont kell ismételgetni 90 percig jobb híján, és hogy a zseniknek van kinek passzolni az utolsó pillanatban, ott van valaki a kipattanókra is. 

Mondhatnátok persze, hogy eddig nem a legnagyobb oroszlánok ellen kellett kiállni, és hogy ezek ellen mindenki kemény tud lenni. Nos, az olasz csőd_örök (höhöhöhöhö) mit raktak a torna leggyengébb csapata ellen? Az angolok az Usa után az algírokkal is ikszeltek, a németek a szerbektől kaptak ki (mi mit játszottunk szerbia ellen legutóbb?), a spanyolok svájctól, a franciák bárkitől. Emelje föl a nyertes tippmix-szelvényét, aki ezek után beszólhat. (Mellesleg ki kéne számolni, hogy mennyit kaszáltak a bukik, meg a fogadjanyádra pontkomok ezeken a meglepetés fagyikon)

Nem akarom azt mondani, hogy mi nem szaladhatunk be a késbe. Meg azt sem, hogy Maradona a történelem legnagyobb stratégosza, de a csapat szórakoztató meccseket játszik, mer kockáztatni, egyszerre a pályán Tevez, Messi, Di Maria, Mascherano, Maxi, tehát senki nem tesz nála többet a jó támadó fociért. A védelemben meg ott van Demichelis és Jonas, tehát senki nem ad több esélyt az ellenfélnek a gólszerzésre ; ))
Pengeélen táncoltatja a csapatot ha kell. Még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket,  nem számít, hogy 5-1-es gólarányunk talán a legjobb a tornán, az is csak statisztika, hogy elsőként jutottunk tovább a csoportból, az számít, hogy javulnak az egyéni teljesítmények, és eddig működünk csapatként. Nem vagyunk esélyesek, annak ellenére, hogy mindig azt mondják. 2002-ben, 2006-ban is tudtuk hogy mindegy hogy mit nyomtunk a selejtezők során, csoda lenne a legjobb négy is. (a Hollandia elleni meccs, a Mexikó elleni szenvedés fölkészített minket a rohadt harmincadikára) . Idén valahogy más a képlet, megint kicsit túlértékeltek vagyunk, de a csapat valahogy szebb, jobban áramlik a csí, megnyíltak a szívcsakrák, rendben van a feng-shui. Ha nem követik el a klasszikus taktikai hibákat, ebből bármi lehet.
Alázat kell, a félelem hiánya, és az hogy kiderüljön Maradonáról hogy edzőként nem csak őrült, hanem őrült zseni, és akkor ez a világ egy még szebb hely lehet.

21 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://vivaargentina.blog.hu/api/trackback/id/tr372097340

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ellenfélgyalázó: Argentína 2010.06.22. 12:44:51

Miután kiröhögtük magunkat a másik két csoport"ellenfelen," itt az idő górcső alá venni az egyik legszánalmasabb alakulatot. Kattintás után lássuk a Messit medvét. Az argentin csapatot csak (le...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kukuriku_tralala (törölt) 2010.06.21. 15:05:47

már előre szívom a foga a sok pénz miatt, amit hamarosan egy Maradona mezre kell költenem...

gay_hancu 2010.06.21. 17:13:24

Bocs a nevem miatt, de a nigériai zöld sasos blogban sajnos Maradonát nem gyengén fikázta az ottani szerkesztő (Hancu) és kénytelen kelletlen nem jutott más név eszembe, ehe ehe

"Alázat kell" ez ami megfogott a postotokban. Szerintem is, ha esetleg kiesünk, vagy beüt a crach, akkor is elmondható a mostani Argenti csapatról, hogy tisztességgel egyenesen áll ki mindenki ellen. Nincs antifoci, 4-5 hátvéd, csak tiszta támadó foci. Más kérdés, hogy egy ilyen stílusú csapat ellen akár beleszaladhatunk egy 1 gólos vereségbe amint azok visszazárnak. Nem arcoskodni kell, nem Maradonát püfölni mindenért (zöld sasos blogban csaló dagadt kézilabdázónak nevezték), csak becsülettel focizni. Minden jót, és reménykedjünk, hogy a döntőig simán eljutunk!
Üdv

quantumboy 2010.06.21. 17:30:35

"a harminc zerggel védekező koreai demilitarizált övezet"

LOL! Nagyszerű utalás a koreaiak Starcraft-imádatára. Meg úgy általában is jó a poszt.

don101 2010.06.21. 17:52:51

Örülök ennek a blognak,mert azt hittem rajtam kivül senki nem szurkol a kék-fehéreknek!!!!VAMOS ARGENTINA,VAMOS DIEGO !!!! :-))

vodi 2010.06.21. 18:12:20

VAMOS Martin Palermo !! :D

Bandi_jóválasztás (törölt) 2010.06.21. 18:22:33

Teljesen egyértelmű, hogy az ISTENI DIEGO irányításával lassan Brazília szinten játszik a csapat, 4-ben a megérdemelt hely. Anglia, Olaszo., Spanyolo. HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAH divatszarok

jozinho 2010.06.21. 18:36:07

Régen azt bírtam Maradonában, hogy emberfeletti.
Mostanában azt, hogy olyan emberi.

xboxer 2010.06.21. 18:49:34

Nem tudom volt-e, de ide illik. Manu Chao dal Maradona barátunkról: www.youtube.com/watch?v=DHzH3eiaNno

Villeneuve 2010.06.21. 19:03:45

Ennyi:
Minden 100 évben egyszer születik egy akkora zseni
Mint el pibe oro, ez a világbajnok pali
A Buenos Aires-i Boca büszkesége igen a tanár
Én River-párti vagyok, de a tisztelet az kijár
Isten ajándéka egy ekkora mágus
És hogy ráadásul argentin, ez rendesen halálos
Voltak előtte nagyok már mint Pelé, vagy George Best
És ki ne hagyjam a másik argentint, Mario Kempest
De hát egyik sem kötheti a csukáját meg neki
Mert ekkora zsugást még nem látott baszdkikám senki
Aranyat ér a bal láb, aranyat ér a fej,
Aranyat ér a kéz, la mano de Dios, ennyi és kész
Pontos mint a svájci óra, a lökete mint egy ütegé
Rafinált mint Tex Murphy, ha dzsal a kapu felé
És ha még mindig nem tudnád azt hogy kiről szól a nóta
Elmondom ki az: Diego Maradona

Maradoooo, Maradoooo

Az Argentinos Juniors után jött igen a Boca
Az igazi nagy szerelem tudod, a nép csapata
Equipo de la gente, és a stadion a Bonbonera
Ott lett igazi császár a nép kicsike fia
És jött Videla, meg a vb 78-ban
És várta a nép a megváltót a válogatottban
De gyökér volt a Menotti és kihagyta a tinédzser
Varázslót, megvonva tőle a jót
Amikor nálunk azt harsogta mindenki hogy táncolj Törő
Argentínában Ő volt a menő
Jött 82, behívó a válogatotthoz
A spanyol vb, szerződés a Barcához
De agyonrúgták a tahók az isteni Diégót
Így elmaradt a csoda, mert a digók értek oda
De nem sokáig kellett várni már a varázslatra
Mert beérett az isteni csoda 86-ra
És világbajnok lett az aki a legnagyobb Schiaffino óta
Diego Maradona

A la mano de Dios gól, a plakett az Aztékban
És ezután jöttek a kibaszott jó évek a Napoliban
Mindent elért amit csak lehet
A bratyizás a Camorrával beleférhetett
Ezután megjött a motyó, a brazil kurvák
De nem lett rosszabb tőle, sőt csak egyre jobban bírták
Elment közben az idő és 94-ben
Elárulta a köcsög Havelange az elnöki székben
Eltiltás, kibaszás, gyász Argentínában
Visszatérés otthon a Boca Juniorsban
A batyutestvérrel Caniggiával együtt játszott
A kék-sárgákon alaposan meg is látszott
Hogy ott varázsolt a két legnagyobb vezér
Mert egy Diego tízezer botlábúval felér
Ha azt kérdezed ki a legnagyobb császár évek óta:
Diego Maradona

Villeneuve 2010.06.21. 19:05:22

És igen, az eredmények beszélnek, mindamellet hatalmas arc, szeretünk, Diego :D

Rourke 2010.06.21. 19:11:15

@xboxer: A dal a Maradonarol készült dokumentumfilmben hallható amit Emir Kusturica rendezett. Ajánlom a figyelmedbe meg a többi Maradona fan figyelmébe is ha még nincs meg.

www.pezo-film.hu/
VAMOS ARGENTINA,VAMOS DIEGO !!!! :-))

korlat 2010.06.21. 23:04:40

@quantumboy: igen igen:D minden szavaddal egyet kell értenem:D

Brigi \"B. A.\" főnöke 2010.06.22. 00:08:07

"(Mellesleg ki kéne számolni, hogy mennyit kaszáltak a bukik, meg a fogadjanyádra pontkomok ezeken a meglepetés fagyikon)"

Kb. 10%-ot, mint ahogy az összes többi meccsen. Ha összeadod az oddsok reciprokát, és annak a reciporkát veszed, akkor kb. minden meccsen az lesz a vége, hogy 90% az összeg. Minden kifizetést meg kell finanszírozni ugyanis a másik kimenetelekre rakott pénzekből, legyen az papírforma vagy meglepetés.

Rántott máj (törölt) 2010.06.22. 01:12:34

@Brigi \"B. A.\" főnöke: Szerintem el volt irva. Ha valaki kaszalt, akkor azok nyilvan nem a bukik voltak, hanem a meglepetesszeru eredmenyekre fogadok.

Rántott máj (törölt) 2010.06.22. 01:14:08

@Rourke: Nekem csak az nem tetszett, hogy minden megmozdulasa ala azt az idiota Sex Pistols szamot tettek be. A vegen mar rosszul voltam tole. Egyebkent sem ertettem, azert ezt valasztottak, mert elmeselte, hogy nem volt hajlando talalkozni az angol kiralyi csalad tagjaival a falklandi haboru miatt? Amugy osszessegeben jo film, csak ez zavart.

Acclivius 2010.06.22. 01:19:31

Szellemes írás. Grat!

johnnysarajevo 2010.06.22. 01:33:34

lehet mar tudni vmit az argentin kezdorol, a gorogok ellen?

1x2 · http://fogadastipp.blog.hu 2010.06.22. 04:55:50

Görögország - Argentína

Nagyot kéne Argentínának buknia,hogy ne lépjen tovább.A Görögöknek kéne őket megállítaniuk:).
Na ez szerintem nem fog menni!Nincs annyi erő a Görög csapatba, hogy megszorongassa Maradona fiait.Lehet, hogy Maradona kicsit felforgatja csapatát és pihentet néhány játékost a következő meccsekre.Ez szerintem a meccs javára fog lenni mert a kispadosok megakarják mutatni, hogy a kezdőben a helyük.Argentin győzelmet várok mert Maradona nem fog támadási felületet biztosítani az őt támadóknak.A tippem ettől függetlenül óvatos lesz.

Tipp:Argentína megnyer legalább egy félidőt odds 1,28

Vamos Miklós 2010.06.22. 07:23:31

@johnnysarajevo: A szakállas verebek azt csiripelik, hogy Kun lesz Tevez helyett, Ottamendi Jónás sárgulása miatt, látni fogjuk Verónt, Bolattit, esetleg Clemente Rodriquezt, Militot is. Messi is kezd, sanszos hogy ő viseli majd a mancsaftfűreri karszalagot. Megírnám posztban, de húzni kell dolgozni. Este találkozunk, szevasztok!
(a szám egyébként már a la radiolinán is megjelent, és majd egy sokkal kedvencebb mano negra opus fog szólni, ha ünnepelni lesz alkalmunk ; )

don101 2010.06.22. 22:24:39

Ez az,ezt akartam!!!!!!!!!!!!!
NYERNI!!
VAMOS ARGENTINA,VAMOS DIEGO!!!!
süti beállítások módosítása