Most, hogy a csoportmérkőzéseken szinte túl vagyunk, el kell gondolkodnunk azon, hogy hova tovább. Kezdjük a jó hírekkel.
Jónás testvér sárgát kapott, mint az előző meccsen is. Ez azt jelenti, hogy a görögök ellen nem játszik. Legalább javul a védelem. Ami most is a mérkőzés legizgalmasabb pillanatait hozta, két-három amatőr hiba, ami egyenes kiesésben símán kinyírhatja ezt a csapatot.

A másik gyengeség az argentín cápa-szindróma. Egy gólos védelemnél úgy abbahagyni a támadást, hogy közben nem is védekeznek. Nos ez abszurd, de ma is láthattuk példáját, majdnem egyenlítés lett belőle. Az igazán nehéz ellenfelekkel együtt reméljük megjön a jobb helyzetkihasználás is. Jó volt látni Di Mariát végre játszani, Heinze kicsit sztárolta magát, de biztos rájött, hogy nem ő fogja kiszorítani Messit az első sorokból. Tevez sokkal jobb volt, mint az első mérkőzésen, volt egy remek szabadrúgása, rakás jó passza, a csere remélem csak erre a mérkőzésre szólt. Messi még góltalan, ami meglepő, de nem csalódás a játéka, kicsit fura hogy neki kell kiszolgálnia Higuaint, ahelyett hogy őt támogatná mindenki. Samuel reméljük rendbejön, Demichelis nagy hibája ellenére nem kérnék rá rögtönítélő bíróságot (ott van Maradona, aki hajlamos az ilyesmire). Veron hiánya nem volt tapintható, elképzelhető hogy csak az egyenes kiesésben tér vissza. Meglátjuk. 

A mérkőzés képe, és a végeredmény megnyugtatóbb volt, mint múltkor.  De még mindig csak 70% körüli teljesítményen pörög a csapat. Sok tartalék van bennük, remélem képesek lesznek kiaknázni az egészet.

12 komment · 1 trackback

Címkék: argentína coca értékelés tevez

A bejegyzés trackback címe:

https://vivaargentina.blog.hu/api/trackback/id/tr82089238

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ELHUNYT DIEGO MARADONA 2010.06.18. 09:43:34

Mátészalkai otthonában elhunyt Diego Armando Maradona  (†50) egykori válogatott kézilabdarúgó, szövetségi kapitány, bodzaültetvényes nagybirtokos. - Halálával nem csak a roma társadalomban, hanem a többségi magyarban is pótolhatatlan ű...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kíméletes ólmosbot 2010.06.17. 16:00:53

Jó kis meccs volt, bár erősebb ellenfelek ellen, tényleg kevés lehet ennyi. Reméljük, csak nem szerettek volna leizzadni a fiúk, azért nem hajtottak jobban.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.17. 16:08:10

A Tevez helyén játszó Kun is nagyon meggyőző volt, nekem mindegy ki kezd a kettő közül. Remélem Demichelis ellőtte az erre vébére szóló szarvas hibáját, meg azt is, hogy Samuel sérülése nem súlyos.

elmatador 2010.06.17. 17:14:45

Aqüero 10 perc alatt többet tett hozzá, mint Tevez két meccs alatt. A negyedik gól előtti keresztpassza egyenesen zseniális volt. Tevezt a kispadra Aqüerot a csapatba!!

nem kijárat 2010.06.17. 18:55:12

Senki nem lő Higuaín-nál töketlenebb gólokat. Játsszon inkább Palermo (vagy Milito) és Agüero!

o_see_as_i · http://kultblog.hu 2010.06.17. 19:04:18

"Egy gólos védelemnél..." - ezt nem gondolhattad komolyan :) Nem elég, h egygólos, de nem vezetés akart az lenni?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.17. 19:56:31

Agüeron játszott, hogy valami hihetetlen formában van, duzzad az erőtől, élvezi a játékot. Ez nagyon-nagyon biztató a jövőre nézve.

Én is örülök, hogy Jonas kipontozódott, mert kiderülhet, hogy van-e nála jobb variáció a jobbhátvéd posztra (nem hiszem el, hogy ne lenne...).

Tkp. az is jó, hogy papíron még nem dőlt el a továbbjutás. Bőven van még mit csiszolni a játékon, és az ilyesmire a komoly tétmeccsek a legjobbak. Ráadásul a görögöknek elvileg jönniük kell, és akkor végre talán Messi előtt is nyílik némi terület, hogy betaláljon.

vizsla_ 2010.06.17. 20:28:08

megtévesztő lehet a Tevez-Agüero csere, de a posztjuk más

Agüero sokkal technikásabb, talán gyorsabb is, Tevez viszont mezőnymunkája révén rettentő hasznos (labdaszerzés, letámadás stb.)

pl. az első mai gól előtt egy veszett labdáért köpte ki Tevez a tüdejét, majd kiharcolt egy szabit belőle, abból lett az öngól
nálam ez gólpasszal ér fel kb., másik nagy csatár érte se megy ilyenkor...

görög meccs már nem nagyon számít, de utána én Tevez-t kezdetném, a nagyobb stabilitás érdekében
és cserébe Di Mariatól várnék kicsivel több játékot, támadást

de annak lehet örülni, hogy ez a téma, hogy Tevez vagy Agüero:D
(Torghelle vagy Torghelle, mi?:D)

a gondot majd a védelmet okozza(ha okozza) inkább(egyelőre még nem, de látszik a bizonytalanság)

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.06.17. 22:00:32

Nagyon jó meglátásai vannak a kedves bloggernek, élmény ilyeneket olvasni! Ugyan Téveznél én sem érzek valami hű de nagyon formajavulást, hiába küzd a mezőnyben, egyszerűen többet várok tőle. Amúgy Maradona a meccs utáni nyilatkozatában megvédte Demichelist. Persze ki tudja, mit kapott az öltözőben. :-) (Mascherano meg a vuvuzelára fogta- azért ez elég béna kifogás.)
Higuaín sokkal gyengébb annál, mint amire egyébként a mesterhármasából következtetnénk. Igazából csak azt bánom, hogy Milito esélyei csökkennek ezzel. Messi pedig... zseniális persze, de mintha le lenne fojtva azáltal, hogy a félpályánál kapja a labdákat, rendszerint két védővel a nyakán. Mintha Maradona azt akarná játszatni vele, amit ő is játszott korábban. Persze ha az argentinoknak amolyan "mozgatóként" van inkább szükségük őrá, mint gólvágóként, az is érthető. Elvégre itt nincs Xavi és Iniesta, ellenben csatárposzton túlkínálat van. Meg fog még lepni Diego mindannyiunkat, van egy olyan érzésem.

Jennings 2010.06.17. 23:17:59

Maradona remélem Kun+Milito párossal kezd a görögök ellen, egyrészt a tűz közelében tartaná a másik két csatárzsenit, sőt egy 30-40 percet adnék Martin Titan Palermonak is, másrészt egy pihentetés sem árt az eddig többet játszó támadóknak, sok csapatnál bejött már ez.
Messi fog gólt lőni, de itt neki nem ez az elsődleges szerepe, rengeteg labdát szerez, amit sok esetben a mögötte játszó társak felé ad, ebből építkeznek. Tevez mezőnymunkája nagyon durva -jó értelemben-, de előre játékban kicsit sok a hiba nála.
A koreaiak elleni 4. gólt jó volt nézni, a barca, a real, és az atletico gólvágói ahogy a gól után összeölelkeztek... félelmetes 3-as.
Ja, és még Messihez, láttátok milyen önzetlen a kapu előtt, kapufára pattintotta, még onnan is gólt rugatott Higuaínnal ;) +1 a kanadai táblázatban :P

Ez a játék egy keményebb, európaibb stílusú csapat ellen elég lesz-e? Lehet, hogy nem, de egy biztos, a 10-15 helyzet ellenük is meg lesz, a kérdés mennyit lőnek be, és mennyit kapnak...

Reci1 2010.06.18. 11:58:22

A támadó szekcióval sok problémánk nincs. Egy probléma van szerintem, hogy az igen gyenge csoportellenfelek miatt nem tudjuk, hogy tulajdonképpen mennyire stabil a védelmünk. A kapott gól egy ilyen vicc meccsen belefér. Nyilván egy komolyabb meccsen sokkal koncentráltabb lesz a védelmünk. Jó lett volna valami ütősebb ellenfél, mert ott kiderülhettek volna a hibák "büntetlenül". Így az egyenes kieséses szakaszban derül majd ki minden, reméljük nem ér bennünket meglepetés.

Vamos Miklós 2010.06.19. 13:38:03

Aki Tevezre rosszat mond, azt kimoderálom, és kap tőlem egy "Német Vezérszurkoló vagyok" pólót. ; )))
Nem viccelek! Ő a csapat szíve, meg lelke meg minden. Idegbe leszek!!
(jó a GT DOHC avatár amúgy)

Tévez 2010.06.23. 11:54:24

Így van, Tévez a király.:)

City-ben ontotta a gólokat, de nem is ez volt a szerepe, ami az argentin válogatottban, bár néha ott is hátrébb jött labdákért, mert nincs támadó középpályás a City-ben, a válogatottban viszont nem jön hátra labdákért, hanem eleve hátul van, ahogy Messi is.

Erősebb csapa ellen, viszont jól jön mahjd, mert Verón sok labdát szór el, Tevez viszont sokat tud összeszedni a hajtós kemény stílusával, nem ismer elveszett labdát ugye...

Agüero mást játszik, látszott a görögök ellen is, hogy inkább szélső-csatár volt, sokkal kevesebbet küzdött mint Tévez szokott, de mondjuk a görögök nem is voltak annyira veszélyesek labdakihozatalban. (Kb. csak előrevágták Samaras-nak, azt lesz ami lesz...)
süti beállítások módosítása